Koala simogatás és első randi az óceánnal.

Ausztráliai kalandunk egyik legjobban várt programja a koalák simagatása és kézben tartása volt. Nagyon vártuk ezt az élményt és soha nem gondoltuk volna, hogy egy vidámparkban tapasztaljuk meg, ráadásul már a második napon. Előzőleg több opció is volt a koalákkal való találkozásra, de a reggeli tanakodás közben végül erre a parkra esett a választásunk.

Reggeli után, szállásunktól mintegy 45 perces autókázás után megérkeztünk az élményparkhoz. Megvettük a jegyeket az Agoda.com-on,ami olcsóbb volt, mintha a helyszínen vettük volna. A belépő ára így fejenként 80$ volt. Belépést követően hatalmas Dreamworld felirat fogad a bejárattal szemben, ahol gyorsan nyomtunk egy fotót.

Belépést követően  rögtön az egyik fő attrakció felé vettük az irányunkat. Lili anyukája elmesélte, hogy egy fantasztikus vetítést tudunk itt megnézni Ausztrália tájairól, nevezetességeiről. Elmondása szerint, Ő még meg is könnyezte a filmet, úgyhogy ki ne hagyjuk. Persze nem tudtuk elképzelni milyen is lesz. Vannak dolgok amiket személyesen át kell élni, hogy véleményt tudjunk alkotni róla. Szóval a bejárattól rögtön kissé balra bementünk egy épületbe, ahol már hosszú sor állt. Gondoltuk is, hogy itt jó darabig álldogálni fogunk. Nálunk már csak Lili kislánya várta jobban, aki gyermeki türelmetlenséggel sürgette volna a sort. Meglepetésünkre a sor gyorsan fogyott előlünk. 

Mikor végre ránk került a sor, bementünk egy terembe, ahol a földre 3*10 zóna volt felfestve, mint később kiderült ez az ülöhelyeknek az elosztása volt. Rövid, látványos, olykor humor vetítésben elmondták az fő tudnivalókat. Amolyan biztonsági eligazítás volt. Főleg az eleje tetszett, ahol ab original motívumok és szereplők felvezették a vetítést. Ezt követően bevezettek a vetítő terembe, ahol 3, 10 személyes széksor volt. Az előzőleg elmondottak alapján mindent ki kellet raknunk a zsebünkből, nehogy kiessen vetítés közben. Mindenki elfoglalta a helyét, becsatolta magát, amit leellenőriztek, majd elsötétült a terem. Egyszer csak az előttünk lévő, addig korlátnak hitt rámpa lenyílt és az üléssorokat szép lassan a rámpákon túlra nyújtották. A lábunk gyakorlatilag lógott a levegőben. Én utálom a hullámvasútat és itt már kapaszkodtam. De nagyon. Nem tudtam mire számítsak. Majd elkelzdődött a film.

A felhők fölül lefelé ereszkedve zuhanó ejtőernyősök közé érkezünk, háttérben a végtelen, elnyúló homokos partvonal és az kéklő Óceán. Hirtelen megdöntve a széket/kamerát átmentünk zuhanórepülésbe. Egészen elképesztő és intenzív élmény volt. Majd beszartam. A helyszínek folyamatosan változtak. Hol a korallzátony felett húzunk el nagy sebességgel, hol Surfers Paradise felhőkarcolói fölé szállunk. De repültünk sivatag felett, vízesés alatt, kengurukat üldözve és a 12 Apostol sziklaformációk között is. Közben a helyszíneknek megfelelően vízpára kerül az arcunkra, vannak szagok, illatok és a háttérben üvölt egy ehhez komponált zene. Ez így együtt fenomenális, katarktikus élmény Az egész annyira intenzív és valós. Egészen elképesztő. Mikor felocsúdtam első tériszonyos riadalmamból telejesen magával ragadott az egész élmény. Lili anyukájának, Juditnak valóban igaza volt. Ezt kár lett volna kihagyni és bizony én is megkönnyeztem.

Széles vigyorral távozva irányba vettük következő a látványosságot. Ez az amit annyira vártunk mindketten. Kézben tartani, megsimogatni egy igazi koala macit. Elsétáltunk egy kisvasúthoz, ami majd a koalák helyszínéhez szállít minket. Ez a vonat induláskor 2 mp alatt érte el a végsebességet és nem azért mert jól gyorsult. Kb 5-el mehetett. Szerintem a férfi ember gyorsabban gyalogol a boltba ha elfogy otthon a sör. De azért szépen lassan csak odaértünk. Kiszállva még láttunk pár lusta kengurut, akik laza hanyagsággal könyököltek a földön.

 Végre megérkeztünk a helyszínre ahol a koalákkal lehetett fotózkodni. Szerencsére nem voltak sokan, így nagyon gyorsan ránk került a sor. Előttünk egy kínai család végigszenvedte a fotózást, visítva a koalák "éles" karmaitól. Végre mi következtünk. A gondozók elmutogatták, hogy kell majd tartani a plüss gyönyörűséget és kezünkbe adták a kis szörgombolyagot. Először Kriszti fotózkodott a koala macival majd végre az én kezembe is bekerült. A szörméje bár puha volt, nem az az igazi plüss jellegű. Igaz én sokkal sprődebb, durvább szörzetre gondoltam, így kellemes meglepetés volt. A maci nem sokat mozgott. Szerintem teljesen bebódult az aznapi eukaliptusz mennyiségtől. A fotózás és a megvásárolható fotók(mi 1db-ot vettünk fejenként) személyenként 49,90$ volt(kb. 20.000 Ft). Nem olcsó, de túristaként megéri és hát az ember valószínűleg csak egyszer fog a kezében koala macit.

Koala simagatás után újra autóba ültünk és irány az óceán part. Programtáblázatunkban a következő látnivaló a L&M emléktúra nevet viselte. Rögtön gondoltam, hogy vendéglátóink nevét rejti a két betű. Elvittek minket azokra a fantasztikus helyekre, ahol nekik annak idején elkezdődött ausztráliai életük. Nosztalgikusan meséltek a nehézségekről is, amelyeken ma már mosolyognak.

Az óceánra  a Cook kapitány emlékművénél vetettük az első pillantást. Gyönyörű végtelen kékség, amíg a szem ellát. A parton, a kilátó pont alatt családok grilleztek a közösség számára kialakított, ingyenes grillező helyeken.

 Innen, egy part felett kialakított sétányon jutottunk el az óceánhoz, a Coolangatta Beach-hez, ahol az első alkalommal léptünk bele a kellemesen meleg vízbe. A parton egy medúza veszélyre figyelmeztető tábla, amit a vízben fürdőzők teljesen figyelmen kívül hagytak. Tovább sétálva felmentünk a partról az apartmanok elé, ahol lepiknikeztünk. Megettük tonhalkonzervből álló uzsonnánkat. Az egyik egy ecetes-citromos volt, amire figyelmeztettek, hogy nem valami finom. Mivel nem vagyok finnyás bevállaltam. Édes Istenem! Ilyen rosszat még életemben nem ettem. Ez borzalmasan ecetes volt. Úgyhogy gyorsan váltottam egy sima citromos tonhalra. 

Éhségünket elütve a parton épített magas apartmanházak között bementünk és pár lépéssel beljebb elérkeztünk 2 állam, Queensland és Új-Dél-Wales határához, ahol egy határon átnyúló csókot váltottunk.

Innen tovább sétáltunk az óceánparton. Átsétáltunk a Kirra Beach-re ahol Liliék megmutatták első lakhelyüket, egy óceánra néző, takaros kis apartmant. Sétánk végeztével kocsiba ültünk és elindultunk haza. Az aznapi 13.000 lépés és a sok élmény megtette hatását, a hazautat ugyanis végig aludtuk.