Egy igazi trópusi sziget

Az egyik legjobban várt utazási célpontunk az ausztrál otttartózkodásunk alatt a címlapon is látható Whiteheaven Beach volt, amit a közeli Hamilton Island-ről lehet elérni, némi hajókázás után. Előre kinéztem a fotós szpotokat, illetve milyen drón videókat fogok majd csinálni. A videó alatti zene is letöltésre került, hogy még kint meg tudjam szerkeszteni a légi videót. Ezek után izgalommal vártuk a napot, hogy megpillanthassuk a világ egyik legszebb tengerpartjának tartott Whitehaven Beach-et.

Az  indulás napja éppen Balázs névnapjára esett, így remek ajándéknak ígérkezett. A szállásokat tekintve nem volt sok választatási lehetőség, hiszen egy igen apró szigetről van szó. Szállásunk a sziget legnagyobb szállodájában, a Reef View Hotel-ben volt. Összehasonlításként, nagyjából 5-6 Margitszigetnyi méretű, de ennek a nagy része sűrű, erdő és lakatlan. Ott tartózkodásunk alatt az egész szigetet bejártuk. De erről kicsit később. 

A szigetek környékén pont ekkor egy hatalmas trópusi ciklon tombolt, hatalmas széllel, rengeteg esővel és villám árvizekkel. Folyamatosan követtük az időjárás alakulását. Az előttünk lévő turnusok, Whiteheaven Beach-re induló hajó útjait törölték. Mi indulásunkig nem kaptunk értesítést az utunk módosításáról.

Balázs kicsit tartott a repüléstől az időjárás miatt is és mert előző este utánaolvasott, hogy a Hamilton Island-i repülőtér az egyik legtechnikásabb Ausztráliában.  Kifejezetten csak engedéllyel rendelkező pilóták landolhatnak ezen a repülőtéren . Ez, a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a tengerbe építettek egy viszonylag rövid, 1700 méteres kifutópályát. A megközelítéssel semmilyen probléma nem is volt. A borús időben a felhők közül megpillantottuk az alattunk elterülő trópusi szigeteket, amik mellett a sekély tengerben lehetett látni a víz alatt kirajzolódó korallzátonyokat. A leszállás is simábban ment, mint számítottunk rá,. De a földet érés után a pilóta satuféket nyomott. Ilyet még nem tapasztaltunk. Balázs szeme előtt lepergett, hogy belecsúszunk a tengerbe. Intenzív élmény volt, az biztos. Ahogy leszálltunk megkaptuk az emailt, hogy törölték túránkat a paradicsomi szigetre. Ez nem kezdődik túl jól...

A landolást (Balázs szerint túlélést) követően áthaladtunk a csepp repülőtéren, ami akkora volt, mintha a Lego city Airport-ján haladtunk volna keresztül. Majd megkerestük a szálloda transzfer járatát, ami folyamatosan szállította a vendégeket a hotelhez. A sziget méreteiről mindent elmond, hogy kb 5 perc alatt a szálloda előtt találtuk magunkat. Leadtuk iratainkat a recepción és volt 1-2 óránk míg a szobát át tudtuk venni. Lementünk a partra sétálni. A borús idő ellenére nem volt hideg és szerencsénkre az eső sem esett. 

Elsőre a szálloda földszinti részét fedeztük fel. A hátsó részen először találkoztunk a sárga bóbitás kakaduval. Nagy lelkesedésünknek az vetett véget, hogy Balázst nemes egyszerűséggel egy kakadu leszarta. A haja, füle és pólója esett áldozatul.  A mosdóban tisztába rakta magát, majd megcéloztuk a kis öböl partját, ahol pálmafák és eső áztatta napozóágyak voltak. Leültünk az egyik ágyra és kicsit szomorkásan a másnapi program törlése miatt megittunk egy finom gyömbérsört.

Hamarosan azonban felvidított minket az első, vadon élő kenguru látványa. A szálloda körül legelészett, mit sem foglalkozva az arra sétáló turistákkal. Ha valaki közelebb merészkedett hozzá, viccesen odébb pattogott.

A séta után végre megkaptuk szobakulcsunkat. Irány a 4 panorámalift egyike és a 14. emelet. Izgatottan nyitottuk ki az 1415-ös szobát
 

Előzetesen tengerre néző szobát választottunk, izgalommal vártuk a panorámát. A szobába lépve tátva maradt a szánk. Ilyen szálláson még nem voltunk. A nappali és háló tulajdonképpen egy helyiség volt a maga 25-30 négyzeteres méretével benne egy kb 4 személyes franciaággyal. A fürdő is hatalmas volt káddal és zuhanyzó helyiséggel is rendelkezett. A szoba előtt egy hatalmas erkély két kényelmes fotellel és brutálisan szép kilátással. A képek nem hazudtak a foglalási oldalon....a látvánnyal nem tudtunk betelni. Kiültünk és édességet majszoltunk, miközben mindketten csendben szemléltük a látványt. Hihetetlen, hogy eljutottunk ide.

Ekkor hirtelen megjelent egy kakadu az erkélyünk korlátján és kíváncsian szemlélte mit eszünk. A leeső morzsára azonnal lecsapott. Eljött a pillanat, amikor az én fóbiám is előtérbe került. Utálom a repdeső, csapkodó madarakat. Rövidre zártuk találkozásunkat, az erkélyajtó túloldaláról figyeltem ahogy összeszedi a morzsákat. Balázs persze azonnal fotózni kezdte a pózoló kis tollas barátunkat.

Miután kigyönyörködtük magunkat és a szemerkélő eső is elállt, elindultunk sétálni napnyugta idején, felfedezni a szálloda környékét. Természetesen felvettem a "tengerpartinaplementéscsiniruhámat". A fények "hősünk" szerint nem voltak jók, de így is lesétáltunk a partra egy két képet lőni. Haza felé a sziget bejárására bérelhető kis golfautók mellet sétáltunk el. Már félig sötétben, fejünk felett hatalmas, gyümölcsevő denevérek repkedtek, így megszaporáztuk lépteinket nehogy a hajamba gabalyodjanak.

Fotózás után még beültünk a bárba meginni egy-egy koktélt, hiszen mégiscsak névnapot ünnepeltünk. Szinte az összes koktél ismeretlen volt számunkra, de azért gyorsan beszürcsöltük. Aztán irány a szoba, ahol várt már a hatalmas franciaágy.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Balázs már kint fotózza a felkelő nap fényeit. A felhők szétoszlani látszódtak. A víz gyönyörű türkiz színben úszott rajta a napfelkelte narancssárga fényeivel. Gyönyörű látvány volt. Mivel aznapi programunk törlésre került (Bár a napsugarak láttán még reménykedtünk) megbeszéltük, hogy reggeli után kitaláljuk mi legyen a program. A szigeten ugyanis rengeteg kilátópont található, ahonnét gyönyörű kilátás nyílik a szigetet körbeölelő tengerre. 

A reggeli természetesen svédasztalos volt, minden volt itt mi szem szájnak ingere. De a reggeli végén mangót ettünk. Ez nem olyan, mint az itthoni. Lédús, édes főszeres íze mindkettőnket rabul ejtette. A reggeliző hely nyitott teraszára olykor be-beszálltak a szemtelenebb kakaduk, ellopva a tányérokról az ételmaradékokat.

A bőséges reggeli után kiültünk a teraszunkra. A szemközti hegyek ködbe burkolóztak. Illetve azt hittük ködbe. A "köd" egyre közeledett felénk. Mikor odaért tudatosult bennünk, hogy ez bizony egy heves zivatar.

Csakhogy ez nem vonult el gyorsan. Egész nap ömlött az eső. Mindenhonnan patakok folytak. A helyi repülőjáratokat törölték, mivel a reptér használhatatlanná vált a sok víztől. Szó szerint semmit nem tudtunk csinálni. Közben szétvetett az ideg, hogy eljövünk egy trópusi paradicsomba és ki sem lehet mozdulni, úgy szakad az eső. Egyetlen nap alatt több, mint 200 mm eső hullott le. A gyönyörű türkiz víz, hamarosan koszos pocsolyának tűnt a sok hordaléktól. Balázs elég depis lett ettől. Egyetlen szórakozásunk az erkély korlátján sétálgató kakaduk volta

Délután kínunkban elmentünk buszozni, ami bejárta a kis szigetet. Két buszjárat található, ami a sziget más-más régióit tette elérhetővé. Így elütöttünk legalább fél órát. Sokat nem láttunk a szigetből, mert az ablakokon is patakokban folyt a víz. Hazaérkezve kicsit csalódottan feküdtünk le, közben a híreket bogarászva, hogy a holnapi járatok vajon indulnak-e.

Másnap reggel még egy bőséges reggelit elfogyasztottunk, majd kicsekkoltunk. Az eső intenzitása csökkent, így irány a reptér. 

Azóta ennek a szigetnek a nevét nem mondjuk ki. Olyan ez, mint a Harry Potter-ben a "Tudodki"- Az egyetlen helyszín volt ahonnan kicsit csalódottan tértünk haza. De legalább van +1 okunk, hogy visszatérjünk.